Színész családból származom, ergo soha nem akartam színész lenni. Győrben nőttem fel a Kisfaludy Színházban, ahol édesanyám színésznő volt, édesapám pedig a szervezési osztályt vezette. Nekem állandóan versmondó versenyekre kellett járnom, mint egy „rendes” színészgyereknek., de én ki nem állhattam. Engem a művészettörténet és a történelem érdekelt. Mikor gimnazista lettem, automatikusan felvételt nyertem a suli irodalmi színpadára, de talán mondanom sem kell, hogy azt sem szerettem. Gondoltam egyet, ha már mindenképpen kötelező „színházasdit” csinálnom, hát legyen akkor igazi színház.

Az osztályomban alakítottam egy színjátszó-kört. A dolog pikantériája, hogy az osztályba, csak lányok jártak. smiley XX. Századi „Shakespeare” társulat! Nálunk minden szerepet lányok játszottak. De akkor inkább a rendezés érdekelt, nem a szereplés. Aztán a sors mégis

úgy döntött, hogy színész lettem. A barátaim unszolására, beadtam a jelentkezésemet a Színművészetire. Természetesen nem vettek fel. És sajnos az egyetemre sem, így a győri színháznál lettem „csop.szer. kar.köt” (csoportos szereplő, karkötelezettséggel.) Pechemre, vagy a színház pechjére, a következő évben felvettek. A Színművészeti után, a József Attila Színházhoz szerződtem és közel 20 évig ott is maradtam. Közben olyan szerencsés voltam, hogy állandóan hívtak különböző vidéki színházakba játszani. Így dolgozhattam, Egerben, Kecskeméten, Békéscsabán, Győrben és Pécsett. 17 éve megkaptam álmaim legszebb szerepét, megszületett a lányom, Panka. Az Ő jelenléte adott erőt ahhoz, hogy kipróbáljam magam rendezőként is. Balázs Péternek hála, itt Szolnokon immár 7. éve mindkét minőségben nagyszerű feladatokat kapok, a nézőktől pedig rengeteg szeretetet. Csodásan érzem itt magam. /Radó Denise