1976 novemberében születtem Budapesten. Édesapám kőművesként dolgozott, édesanyám pedig az EGIS gyógyszertárnál volt betanított munkás. Amennyire én tudom, sem a Kinczel –apai ágon-, sem a Sneider családban – anyai ágon- nem volt olyan, aki tánccal, vagy bármilyen művészeti ággal foglalkozott volna. Engem mégis, egy ének-zene és néptánc tagozatos általános iskolába írattak be, ahol már az első osztálytól kezdve tanultam a néptáncot. Rengeteg fellépés, külföldi fesztiválok és egy házi diploma tarkította, majd zárta ezt a pár évet. Ezen felbátorodva, főleg Édesapám unszolására, jelentkeztem és felvételt is nyertem a Magyar Táncművészeti Főiskola 1991-ben induló néptánc-színházi tánc tagozatára. 1995-ben sikeresen diplomáztam és érettségiztem. 1997-ig a BM Duna Művészegyüttes kar-, majd szólótáncosa voltam, majd 2001-ig Román Sándor tánctársulatánál folytattam a pályámat Szolnokon, majd Budapesten. Ezt követően 3 évet pedagógusként dolgoztam több művészeti iskolában is. Pihenésképpen pedig, a NOX együttes tagjaként mártózhattam meg, a pop szakma tengerében. Aztán egyik pillanatról a másikra, a szakmai vágyaim, és a sorsom összetalálkoztak, aminek eredményeképpen 2007-től ismét a szolnoki teátrum színpadán találtam magam, köszönhetően a színház vezetőinek, alkotóinak. Az ő bizalmuknak köszönhetően mutathattam meg magam táncosként, koreográfusként, rendezőasszisztensként és nem utolsó sorban, sőt! színészként is. Hálásan köszönöm nekik és a színház közönségének./ CZ
és egyéb érdekes híreinkről
5000 Szolnok, Táncsics Mihály utca 20.
(56) 342-633, 423-770, 423-777
Gazdasági hivatal: szigligetigh@szigligeti.com
Titkárság: muveszetititkar@szigligeti.com
5000 Szolnok, Táncsics Mihály utca 15.
0630/701-4815, 0620/215-0585, 0620/515-9243,
0630/701-4817
jegyiroda@szigligeti.com