53 éves vagyok, de 33-nak érzem magam. Szerintem nem is az a fontos, hogy mennyi van beírva valahol, valamilyen papírra, hanem az, ahogy az ember azt a mindennapjaiban megéli. Apropó „megélni”! Ennek ugye több jelentése is van. Úgy, mint: – megélni – vagyis kijönni az apanázsból, – megélni – vagyis elérni bizonyos kort, – megélni – vagyis felfogni, megérteni és feldolgozni mindazt, ami megtörténik velünk, és amibõl majd bizonyos élettapasztalat származhat, és – megélni – ahogy talán kevesen teszik, egy másik életet. Ahány szerep annyi élet, annyi tapasztalat, annyi lehetõség, bukás, öröm, szerelem, barátság, nyomor, remény, hit, szomorúság, félelem, boldogság, féltékenység, megalázottság, kegyetlenség, jóság, hitványság és nagyszerûség, és ami talán a legfontosabb a szeretet. Vagyis az emberi érzelmek teljes tárháza, minden egyes alakítással újabb és újabb bõrbe csomagolva. Hát ki engedheti meg magának, hogy így élhesse az életét? Senki más csak a SZÍNÉSZ. Persze joggal kérdezhetik, hogy vajon hol van ebben õ maga? Talán már „megéltem” annyit, hogy némi bizonyossággal állíthatom: Mindenütt és mindenben. És éppen ez az, amit Isten ajándékának tekintek, hogy ennyiféle lehettem, lehetek és remélem, leszek még sokszor és sokáig. Mindeközben pedig egy pillanatra sem veszítettem el magam. Most felsorolhatnék körülbelül száz szerepet, abból a 30 évbõl, amit ezen a pályán eddig eltöltöttem, de talán nem is ez a fontos. Fontosabb az, hogy két alkalommal is megpróbáltam abbahagyni, de a sors, vagy a mindenható úgy akarta, hogy ez ne történhessen meg. Valami, vagy valaki mindig visszahívott, mert neki akkor és ott éppen én jutottam eszébe és rám volt szüksége. (Remélem, hogy nem csalódtak végül bennem.) Ma már tudom, hogy kár volna küzdenem ellene, és megértettem azt is, hogy ez nem a keresztem, hanem karmám.Nem pusztítani, hanem alkotni, építeni születtem.Nem a viszályt szítani, de szeretetet adni és kapni.Nem hallgatni, ha az igazság azt követeli, de csöndben maradni, ha bántanék a szavammal, és ha már megtettem, tudjam elviselni a bocsánatkérés keresztjét.Nemet mondani a haragra és gyûlöletre és hinni a szeretet mindent elsöprõ erejében – ezek azok a dolgok, amelyekben halálomig naivan hinni fogok, mert nincs ennél nagyobb hatalom. Ha megmutathatom ott a színpadon ezek igazságát, akkor vagyok én magam nyolcvan, száz, vagy kétezer figura között is. Ez a színészlét! (legalább is nekem)