1980. június 22-én születtem Székelyudvarhelyen. Édesanyám könyvelő, édesapám informatikus. Nagynéném színésznő Marosvásárhelyen, de gyermekként és kamaszként engem nem nagyon érdekelt még ez a világ. Pap, kamionsofőr, vagy pék akartam lenni sokáig. Aztán negyedikes gimnazista koromban dönteni kellett, hogy hogyan tovább. Nagynéném javaslatára jelentkeztem a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre, ahova elsőre fel is vettek. Ettől a pillanattól, megfertőzött a színház, mely máig is tart. Utolsó éves voltam, mikor Szikora János felkért, hogy szerepeljek az új Nemzeti Színház nyitó előadásában, Az ember tragédiájában. Hatalmas megtiszteltetés volt egyetemistaként, olyan nagy színészekkel együtt játszani, mint Raksányi Gellért, Bodrogi Gyula, vagy Bitskey Tibor. A Nemzeti Színház után, Temesvárra szerződtem, ahol 2 évet töltöttem el, majd 2004-ben ismét felhívott Szikora János és tagságot ajánlott Szolnokon. Idén a 16. évadomat kezdtem ebben a városban, amit nagyon megszerettem. Itt alapítottam családot, itt született meg a kislányaim, és Balázs Péter igazgató úr jóvoltából minden területen kipróbálhatom magam,  táncoskomikustól, a nagy drámai hősökig. Ezért nem tudok elég hálás lenni, és bátran merem állítani, hogy a Szolnokon eltöltött évek  alatt nőttem fel és váltam igazán színésszé. Úgy érzem, hogy a város is „befogadott” és talán meg is szeretett. Nem tudok úgy végig menni az utcán, hogy ne kapnék egy kedves mosolyt, vagy pár elismerő, kedves szót az itt élő emberektől. Szolnok már nem csak egy város számomra, hanem az Otthonom is./Barabás Botond