A színház arra jó, hogy megállj és utolérjen a lelked!
Interjú Barabás Botonddal Cyrano szerepéről
Edmond Rostand klasszikus drámája, a Cyrano de Bergerac a romantika egyik legszebb története: szerelemről, bátorságról, tartásról és emberi gyarlóságról mesél. A Szigligeti Színház színpadán Barabás Botond kelti életre a címszereplőt, aki egyszerre szellemes költő, kiváló vívó és mélyen sebzett lélek. A próbák kellős közepén beszélgettünk vele a szerep kihívásairól és arról, miért tartja ma gondolatébresztőnek Cyrano történetét.
Volt benned félelem vagy izgalom Cyrano szerepét eljátszani?
Természetesen, most is van. A próbafolyamat közepén járunk, minden kaotikus. Gondolj bele, a darab 135 oldalából százon Cyrano beszél. Most is szöveget kéne tanulnom. Ez ilyenkor még nem áll össze, az ember előtt hatalmas feladat tornyosul. Nekem általában az utolsó héten kerekedik ki a szerep. Addig egyfajta csomagot viszek magammal; ismereteimet a darabról, a szerepről. A szövegelemzés nagyon sokat segített, de a gyakorlati rész – a helyzetek kipróbálása, a szöveg beépítése – még nem teljes.
Ez a próbafolyamat azonban más. Van olyan, mikor az első napon pontosan tudom, hová kell lépnem. Itt közösen hozzuk létre az előadást, és épp ez adja a varázsát, visszahozza a főiskolás éveket. Olyan, mintha vizsgára készülnénk egy professzorral. Én csak úgy hívom: „Vladi-kurzus.” (Vladimir Anton rendezőre utalva – szerk.) Mindenki agyal, ötleteket hoz, mindenkinek van szava.
Régen játszottál már ekkora szerepet…
Régen! Volt, hogy kétszáz előadást is játszottam egy évadban, most viszont sokkal kevesebbet, de a színpad számomra örök szerelem. Emiatt minden fellépésnél olyan izgatott vagyok, mintha az első lenne. Egy ekkora szerepnél pedig bennem van a babszem. De ez jó értelemben vett izgalom, mert olyan anyagról van szó, amely a romantika gyönyörű időszakát idézi, amikor a becsületnek, a tartásnak, a szerelemnek még valódi súlya volt. Ezért szép ezzel foglalkozni.
Cyrano alakja összetett figura: szellemes, ékesszóló, és kiváló vívó is. Hogyan készülsz a szerepre?
Úgy, hogy növesztem az orrom. (nevet) De komolyra fordítva: Cyrano sokoldalú személyiség. Nem pusztán arról van szó, hogy jó vívó – bár ez is hozzátartozik. A vívás a kor természetes adottsága volt, ezek a kadétok mind kiválóan forgatták a kardot. Az, hogy Cyrano balladát ír, miközben vív, az az ő zsenialitása. Csodálatra méltó figura: a humora, az intelligenciája, ahogyan beszél, ahogyan kiáll az elesettek mellett, ahogyan költ. Mindez azonban egyetlen komplexusból fakad: az orrából.
Vajon valóban nagy az orra, vagy csak ő látja így?
Mindannyiunknak megvan a saját „orra”, vagyis a saját komplexusa, amely meghatározhatja a cselekedeteinket. Cyranót az édesanyja nem tartotta szépnek, amit ő maga is elhitt, és mindent ezzel a tudattal élt meg. Nem is kell, hogy az orra tényleg nagy legyen – ha ő annak gondolja, hiába mond bárki mást. Innen ered a tragédiája is; annyira csúfnak hiszi magát, hogy azt gondolja, senkinek sem kéne, de beleszeret a világ legszebb nőjébe, aki azonban a legszebb férfit választja – csakhogy az a férfi képtelen megszólalni nők társaságában. Ellenben Cyranóval. Így születik meg a darab igazi romantikája.
Neked van hasonló komplexusod?
Persze. Például a korom. Mostanra közelebb vagyok az ötvenhez, mint a negyvenhez. Régen nevettem rajta, de most elkezdett fájni. Mindenki hordoz valamit. Mindenkinek megvan a saját „orra”. Az a kérdés, ki hogyan küzdi le, hogyan válik vele együtt széppé. Cyrano pedig nem az esztétikum, hanem a tettek szépségét választja. A saját hibáid, amiket felnagyítasz, lehetnek mások számára teljesen jelentéktelenek.
Mit szeretnél, hogy a nézők hazavigyenek az előadásból?
Bízom benne, hogy a finálé megható pillanatokat hoz majd. Mert a romantika nem rózsaszín szívecskékből áll, hanem abból, hogy tizenöt évig nem mondod el, kit szeretsz. A mai világban két-három lájk után már kapcsolatba lépünk egymással – egy hét után már minden megtörténhet. Ott és akkor viszont még volt türelem, csend, várakozás.
Azt vigyék haza a nézők magukkal, hogy él még szépség a világban. Legyen türelmünk, ne rohanjunk el az élet mellett! A világ pörög, digitális zaj vesz körül minket. A színház arra jó, hogy megállj, és utolérjen a lelked. Ezért van értelme ma is. Az életben mindig van szépség, csak észre kell venni. Ha valamit el akarsz mondani, mondd el időben, amíg van rá lehetőség.