Karácsony közeledtével az Egyszülős Központ – támogatói felajánlásoknak
köszönhetően – 200 vidéki és 200 budapesti egyszülős családot lep meg az ünnepekre
egyenként 40 ezer forintos ajándékcsomaggal. A megyeszékhelyek színházainak
segítségét kértük ahhoz, hogy a vidéken élő családoknak is el tudjuk juttatni a
csomagokat. Felhívásunkra országos összefogás alakult ki a színházak részéről, akik
minden megyébe elviszik az ajándékokat a színházukba, ahol a szülők át tudják azokat
venni.
Már hagyománynak számít, hogy minden évben karácsonyi adománygyűjtő kampányt
indítunk, amelynek célja, hogy az ország különböző megyéiben élő, nehéz helyzetű
egyszülősök közül legalább 400 család boldogabban tölthesse az ünnepeket. Az ajándékok
eljuttatásához segítségre volt szükségünk, ezért ebben az évben „Színházak az
egyszülősökért” címmel kampányt indítottunk: az Egyszülős Központ karácsonyi
nagykövetének kértük fel a megyeszékhelyek színházigazgatóit, akik a saját városukban adják
át az általunk összekészített ajándékcsomagokat. A felkérést kivétel nélkül minden
megkeresett színház elfogadta, így minden megyébe tudunk csomagot küldeni az egyszülős
családoknak. A csomagokat tartalmát a Henkel Magyarország és a Erste Bank Hungary Zrt.
támogatásából állítottuk össze.
A Szigligeti Színház a programban újra nagy örömmel vett részt, hogy 13 egyszülős család idén is boldogan ünnepelhesse a karácsonyt.
Az ajándékdobozokat Barabás Botond igazgató úr osztotta ki, és mellé színházjeggyel is meglepte a családokat.
és egyéb érdekes híreinkről
5000 Szolnok, Táncsics Mihály utca 20.
(56) 342-633, 423-770, 423-777
Gazdasági hivatal: szigligetigh@szigligeti.com
Titkárság: muveszetititkar@szigligeti.com
5000 Szolnok, Táncsics Mihály utca 15.
0630/701-4815, 0620/215-0585, 0620/515-9243,
0630/701-4817
jegyiroda@szigligeti.com