A rendező Dicső Dániel, aki 2006-2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, televíziós műsorvezető-rendező szakon végzett Rangos Katalin osztályában. Jelenleg a Rózsavölgyi Szalon Arts & Cafe művészeti központnak rendez saját színházi produkciókat. David Seidler brit-amerikai dramaturg, film- és televíziós író. Leginkább arról ismert, hogy forgatókönyveket írt A király beszéde című történet színpadi és képernyő változatához. A filmért elnyerte az Oscar-díjat és a BAFTA-t a legjobb eredeti forgatókönyvért. 2011-ben A király beszéde elnyerte a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb színésznek járó Oscar-díjat.
Valós történelmi alakokat és helyzetet idéz meg a színdarab. VI. György brit uralkodó, aki gyermekkora óta súlyos beszédhibával, dadogással küzd uralkodásának egyik legnehezebb nyilvános beszédére készül. 1939. szeptember 3-án be kell jelentenie – rádión keresztül-, hogy Nagy-Britannia hadat üzen a Harmadik Birodalomnak. Ehhez a fellépéséhez egy nagytudású, különös pedagógiai eszközöket alkalmazó logopédust szerződtetnek az uralkodó mellé. E tanulási folyamatot, tanár-és tanítvány között kialakuló barátságot követi nyomon ez a szellemes, elegáns, humorban gazdag színmű.
A darabot november 18-án mutatjuk be.
Fordította: Takácsy Gizella
Bertie, York hercege – Dósa Mátyás
Lionel Logue, ausztrál beszédtanár – Mészáros István
Erzsébet, yorki hercegné – Sárvári Diána
Myrtle, Lionel felesége – Gombos Judit
Cosmo Lang, Canterbury érsek – Barabás Botond
Winston Churchill, brit politikus – Horváth György
David, walesi herceg – Vándor Attila
I. György király – Karczag Ferenc
Stanley Baldwin, brit miniszterelnök – Horváth Gábor
Mrs. Wallis Simpson, David szerelme – Táncosnő
Díszlettervező: Zöldi Z. Gergely
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Dramaturg: Vörös Róbert
Ügyelő: Balogh Zsolt
Súgó: Bukta Zoltán
Segédrendező: Deme Gábor
és egyéb érdekes híreinkről
5000 Szolnok, Táncsics Mihály utca 20.
(56) 342-633, 423-770, 423-777
Gazdasági hivatal: szigligetigh@szigligeti-szinhaz.hu
Titkárság: muveszetititkar@szigligeti.com
5000 Szolnok, Táncsics Mihály utca 15.
(56) 422-902, 424-063
jegyiroda@szigligeti.com