Sebestyén Éva egyike volt azoknak a sok évtizede a pályán küzdõ mûvészeknek, akik egész életüket a mûvészetnek, a szolgálatnak szentelték, és akiket a közönség a szívébe zárt örökre.
Õ volt a folyamatosság az ötvenes-hatvanas évek színházának és a mai színház világának képviselõi között. Megszámlálhatatlan nagy szereppel, hatalmas sikerekkel a tarsolyában õ az élõ híd, a példa.
Sárospatakon született 1927. júl. 4-én. Rózsahegyi Kálmán színészképzõ iskolájában végzett 1951-ben, majd az Ifjúsági Színház Stúdiójában dolgozott 1951-tõl 1954-ig. 1957-ben a szolnoki Szigligeti Színház szerzõdtette, amelynek nyugdíjazásáig tagja maradt. F.Sz. Yuki (Pfeiffer: Lampionok ünnepe); Orbókné (Gyárfás M.: Egérút); Millerné (Schiller: Ármány és szerelem); Pepi (Móricz Zs.: Nem élhetek muzsikaszó nélkül); Fleury (Lehár F.: Luxemburg grófja); Lady Bracknell (Wilde: Bunbury); Vadász Frici (Eisemann M.: Én és a kisöcsém); Cecília (Kálmán I.: A csárdáskirálynõ).
Egy esztendõvel ezelõtt már igen elesett állapotból emelte ki élete utolsó szerepe, melyet már kerekes székben volt kénytelen eljátszani. A mûvészbejárónál minden este aggódva várták a mentõsök, a színpadon azonban ellenállhatatlanul mókázott Adél anyjának, özv. Romajzer Károlynénak szerepében, Molnár Ferenc Üvegcipõjében.